Egy hiteles eljárás !
Manapság egyre többen foglalkoznak a légúti betegségek kezelésével, sokféle eljárást alkalmazva. Igen nagy az érintettek száma, ezért a hagyományos orvoslás és az alternatív gyógyászat is sokat fejlődött.
Az AREC eljárás egy olyan szabadalom, amely a sóbányák mikroklímáját mesterséges körülmények között modellezi (inhalációs terem), de sokkal intenzívebben, hatékonyabban.
A légtérben natúrsó lebeg, de különleges állapotban: a szemcsék nagysága 0,50-5,00 mikron és a részecskék elektromosan töltöttek, vagyis nem molekuláris nátriumklorid, hanem nátrium és klór ionok formájában.
A szemcseméret azért fontos, mert a sónak el kell jutnia a kishörgőkbe, melynek „bejárata” mindössze 5 mikron átmérőjű, az elektros töltöttség pedig növeli az eljárás hatásfokát hiszen a klíma órákon át stabil marad.
Kiváló hatásfokkal dogozunk, a 20 kezeléses terápiát követően a gyermekeknél 80-90%-os (!) javulás tapasztalható. Rehabilitációs gyakorlatban nem ismerünk hasonlót.
A bizonyíték az a több ezer gyermek és felnőtt, akik már részt vettek az AREC eljáráson alapuló mikroklímás terápián, de az is, hogy a Debreceni Egyetem keretein belül 2003-ban elvégzett kutatások (a bizottság véleménye + kutatási eredmények) figyelemreméltónak találták a módszer alkalmazását.
A betegek nyeresége hatalmas: nincs mellékhatás, megszünnek a rohamok, a gyógyszeres kezelés csökken, a gyermekek újra sportolhatnak, kevesebb óvodai / iskolai napot mulasztanak, a szülők nem kényszerülnek betegállományba.
Összehasonlítva egyéb eljárásokkal a következőket mondhatjuk el az AREC eljárásról:
- a sóbányák sója nem a sótömbökből vagy a sófalakból árad, nem véletlenűl javasolják, hogy sétáljunk, a gyermekek játszanak, szaladgáljanak a sóbányában, hiszen ezzel a mozgással emeljük fel a sót a padlóról a levegőbe, amit aztán belélegezhetünk,
- ugyanez a helyzet a sótéglából épített, kirakott termekkel, mozgás nélkül jelentéktelen mennyiségű hatóanyag van a levegőben, ez az eljárás csak wellness hatású,
- különböző légbefúvó berendezésekkel ezekben a helységekben lehet klímát generálni, viszont ezeknek az eljárásoknak két hátránya van: egyrészt a légmozgás hatására a nagyobb, durvább sószemcsék is a levegőbe kerülnek, ezek nem jutnak el a tüdő legmélyebb szakaszaiba, sőt megakadnak a kishörgők bejáratánál és megakadályozzák a finom szemcsék eredményes hasznosulását; másrészt ez a klíma nem stabil, egy kezelés ideje alatt többször vagy állandóan működtetni kell a légbefúvókat ahhoz, hogy elégséges hatóanyag legyen a levegőben;
- a legrégibb inhalációs terápiák vizes sóoldatot párologtatnak,
- ezknek a technikáknak az a hátránya, hogy a belélegzett hatóanyag páratartalma 95% fölötti ezért az eljárás kevéssé hatásos ugyanis a belélegzéskor a só letapad a légutak falán és csak kis mennyiségben jut el a kishörgőkbe (bronchiolusokba), a tüdőléghólyagokba (alveolusokba),
- az ultrahangos porlasztáskor már igazán finom, nagy diszperzitású NaCl aerosol képződik, de sajnos a klíma nem stabil, alkalmazása állandó asszisztenciát igényel.
Hiteles és mértékadó tudományos referenciáink azt mutatják, hogy az AREC eljárás során az inhalációs terem klímáját több órán át stabilan, száraz, elektromosan töltött, 0,50-5,00 mikron szemcsenagyságú sóval alakítjuk ki ezért valószínűleg a leghatékonyabb sóterápiát biztosítjuk.
AREC eljárásról bővebben:
- az Asthma Rehabilitációs Centrum honlapján olvashat: arec.hu
- illetve tanulmányozhatja a tudományos leírás